Autómentés mélygarázsból: megoldjuk!

Az autómentés mélygarázsból a hagyományos eszközökkel nem lehetséges; ide speciális megoldásokra van szükség!

Egy mélygarázs, teremgarázs, vagy parkolóház a legtöbb esetben alacsony belmagassággal rendelkezik, hiszen a személyautók tárolásához nincs szükség nagyobbra. Sajnos azonban ez nem várt hátrányokkal is jár, hiszen a nagyobb gépjárművek, így például az autómentők sem tudnak behajtani, és, ha mégis, az alacsony belmagasság, illetve a szűk hely miatt nem képesek végrehajtani a mentést. Az autómentés mélygarázsból tehát szinte lehetetlen – de szerencsére csak szinte.

 

 

Létezik ugyanis olyan berendezés is, amelynek magassága épp megfelelő autómentéshez mélygarázsokban és más, beltéri parkolásra szolgáló épületekben is, így pedig a meghibásodott, mozgásképtelen autó nem csak megközelíthető, de könnyedén ki is emelhető az állóhelyről. Ezt követően már csak a szervizbe kell szállítani, ami a legkönnyebb feladat ebben az esetben is.

A nap 24 órájában rendelkezésére állunk, ha az autómentésre mélygarázsból, teremgarázsból, vagy parkolóházból van szükség. Rövid időn belül képesek vagyunk megoldani az autószállítást és az autó szervizelését is, így bárhol és bármilyen problémája adódik a gépjármű üzemeltetésével, számíthat a segítségünkre. Az autómentést mélygarázsból speciális technikával végezzük, ám a legtöbb esetben nem elegendő önmagában az autómentés, hiszen javításra, vagy alkatrészcserére is szükség lehet, éppen ezért érdemes a mi szolgáltatásunkat igénybe vennie, ugyanis a szervizelést illetően is a segítségére lehetünk. Ha egy mélygarázsban éri az a szerencsétlen helyzet, hogy az autója nem indul, vagy más probléma jelentkezik, és autómentőre van szükség a probléma megoldásához, válasszon bennünket, és garantáljuk, hogy nem fogja megbánni a döntését!

Amennyiben bővebb információra lenne szüksége, illetve ha az autómentést mélygarázsból nem tudja saját hatáskörben megoldani, és igénybe szeretné venni szolgáltatásunkat, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!

További bejegyzéseink