A balesetek kiszámíthatatlanok, de a budapesti autómentő nem az

Egy budapesti autómentőnek sok dolga van, mert sajnos balesetek minden egyes nap történnek. A mi feladatunk, hogy a bajból kisegítsük az autósokat.

Az autózás halálos lehet

Nincsen közlekedés baleset nélkül, ezt mindenki tudja, aki utazott vagy vezetett már forgalomban és kevésbé forgalmas utakon. A legtöbb embert ért már baleset vagy tanúja volt egynek, akár többnek is. Hiába a baleset megelőzést célzó intézkedések, a közlekedési balesetek számának visszaszorítása komoly kihívásnak bizonyult régen és bizonyul ma is. Ez már csak azért is megoldandó probléma, mert a statisztikák szerint az egész világon vezető haláloknak számít a tinédzserek körében az autóbaleset.

Minden évben több, mint egy millióan halnak meg közutakon és több millió ember szenved valamilyen sérülést. Ezek alapján az a szomorú ténymegállapítás, hogy a közlekedési baleset, mint halálok a világon szerepel a leggyakoribbak között, méghozzá az első ötben.

Jól tudjuk, hogy autóval vagy egyéb járművel közlekedni nemcsak sűrű forgalomban jelent rizikót, de egy kihalt országúton is érhet valakit baleset. Egy járművel fának ütközni, belehajtani egy másik járműbe súlyos sérüléseket tud okozni és magát  a járművet is totálkárossá tudja tenni. Azoknak a sofőröknek, akik rendszeresen vezetnek, érdemes észben tartania, hogy milyen veszélyek leselkednek rájuk, ha becsukják maguk mögött a jármű ajtaját.

A balesetek kialakulásának fő okozói

Mi az az ok, ami a legelső helyen szerepel, ha a balesetekről van szó? Nem mondunk újat, ha a gyorshajtást nevezzük meg. Tehát az emberi tényező sajnálatos módon jelentős kockázatnak számít. A szabályok be nem tartása, a figyelmetlenség súlyos következményekkel jár, mégis újra és újra elkövetik ezeket.

A sofőrök közül a nők leggyakrabban tolatás közben okoznak balesetet, míg a férfiak a sebességhatár átlépése és a közlekedési táblák figyelmen kívül hagyása miatt. A szabályok azért vannak, hogy a közlekedés biztonságát fenntartsák, mégis gyakran megszegik őket a sietős vagy türelmetlen sofőrök. A követési távolság be nem tartása és az elsőbbség adás elmulasztása nagyon könnyen vezethet koccanáshoz és sajnos vezet is. A sofőrök gyakran keverik bajba magukat és természetesen másokat is, amikor alkoholos befolyásoltság alatt ülnek volán mögé.

Szükség lehet komolyabb felszereltségű autómentőre is, ha egy jármű például felborul vagy árokba csúszik. A darus autómentés ilyen súlyos esetekben a helyszínen képes a reménytelennek tűnő helyzeteket is megoldani. A külső tényezők közrejátszása is könnyen vezethet egy autóst fának vagy árokba. A fényviszonyok óriási hatással vannak arra, hogy mit lát vagy mit nem lát az autós. A köd, a sűrű eső vagy a sötét éjszaka mellett a tűző napsugarak is befolyásolják a látási viszonyokat. Egy rossz szögben érkező fénynyaláb könnyen elvakíthat a legrosszabb pillanatban.

Ne feledjük a mobiltelefonokat se, amiket nem kellene elővenni vezetés közben, ám a rakoncátlan gyerekek vagy állatok is el tudják terelni a figyelmét a sofőrnek. Az egyik legérdekesebb rizikót a tüsszentés jelenti, ami váratlanul csap le és gyakran tud végzetes galibát okozni.

A munkánk az, hogy minél több, bajba jutott járművet behozzunk az utakról, illetve bárhonnan, ahol a jármű szorult helyzetbe került. A feladatunknak csak úgy tudunk a legeredményesebben eleget tenni, ha minél többször indulunk el a bázisról. Ennek érdekében a cég non stop autómentést végez, az ügyfelek a nap bármelyik órájában tudják hívni. Amikor szüksége van az autómentő járművünkre és a kollégáink szakértelmére, hívjon minket, a S.O.S. autómentőt azonnal, a honlapunkon található telefonszámon!

A nyári hónapok a legtöbb ember számára a vakációról, a kikapcsolódásról szólnak. A jó idő senkit nem tart otthon, sokan már jó előre megtervezik az utazásaikat, belföldre vagy éppen külföldre. Az autó nemcsak a hétköznapokban vonzó közlekedési eszköz, hanem a hosszabb utazásokhoz is.

Külföldi nyaraláshoz is sokan pakolnak be a csomagtartóba és indulnak el négy keréken. Az autó önállóságot, szabadságot és kényelmet tud nyújtani, ellentétben a kiszámíthatatlan és zsúfolt tömegközlekedéssel. 

Minden út előtt alapos ellenőrzésnek, karbantartásnak kell alávetni az autót, minden felszerelést hiánytalanul bepakolni, ha nem szeretné az autós, hogy kellemetlen fordulatokkal szembesüljön.

Mik a gyakori autós hibák az utakon?

A statisztikák adatai hűen tükrözik azokat a meghibásodásokat, amikkel a leggyakrabban találkoznak a szerelők és az autómentők. Érdemes egy pillantást vetni a listára, mert segít megelőzni a hirtelen lerobbanást. Tegyen meg mindent azért, hogy a várva várt nyaralás ne dőljön dugába egy hanyagság vagy figyelmetlenség miatt!

  1. A toplistás helyet egyértelműen az akkumulátor lemerülése jelenti, ha lerobbanásról van szó. Ez az alkatrész nem reagál túl jól a szélsőséges hőmérséklet ingadozásra, ezért télen és nyáron is veszíthet az eredeti teljesítményéből, gyorsabban lemerülhet.
  2. A motorral is gyakran adódnak problémák, ami hirtelen leállásban nyilvánulhat meg. Előfordulhat, hogy nem kielégítően működik a hűtőrendszer, ez pedig gyorsan túlmelegedést okozhat a tartós nyári hőségben.
  3. A gumiabroncsok defektje szinte minden autóst meglepte már, legalább egyszer. A túlságosan elkopott gumi megadhatja magát, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen csak ráfut valami kellően élesre az országúton és máris kész a baj.
  4. Bagatell hibának tűnhet, de az üzemanyaghiány, mint az elakadás kiváltó oka, gyakrabban megtörténik, mint gondolná.
Autómentés, autószállítás

Előzze meg a balesetet!

Sok mindenre igaz, így az autózásra is, hogy a megelőzéssel rengeteg kellemetlenségtől tudja megóvni magát az ember. Az autó vontatás borsos árát nem kell hozzá írnia a nyaralás költségeihez, ha már indulás előtt időt szán arra, hogy a járművet feltöltse, karbantartsa.

Az akkumulátort és az autó elektronikáját, fékrendszerét, motorját, abroncsait is alaposan ellenőrizze le! Talán túlzásnak tűnhet, de mindenképpen jó befektetés autószervizben, szerelőre bízni az alapos ellenőrzést és karbantartást. Az autószerelő még időben kiszúrhat egy addig rejtve maradt kuplung, kipufogó vagy fékhibát.

Autómentés minden autósnak

Maga az autós is sokat tehet azért, hogy a járművet ne kelljen az autómentő gondjaira bízni az eltervezett nyaralás kellős közepén. Az autó többnyire jelzi, ha valami probléma adódott és egyes alkatrészek nem úgy működnek, ahogyan az megszokott lenne tőlük. A szokatlan zajok, az addig nem tapasztalt szagok egyértelműen arra utalnak, hogy ellenőrzésre van szüksége az autónak.

Az autó jó műszaki állapota önmagában még nem garancia arra, hogy nem történik semmilyen vészhelyzet út közben. A folyadékok, kenőanyagok szintjének mindig az ajánlott adatokhoz kell igazodnia. Különösen ügyelni kell az üzemanyagra, hiszen mindig adódhat egy váratlan kitérő, amit már nem tud a maradék üzemanyag támogatni.

A csapatunk vállalja a bajba jutott járművekhez kapcsolódóan az autószállítást, vontatást, ha pedig szükséges, akkor a kiemelést is. Forduljon hozzánk bizalommal, ha tájékozódni szeretne, hívjon minket, ha elakadt valamilyen okból az autója és autószerelő műhelybe kell eljuttatni!

Autómentés, autószállítás

Hívjon minket, mi kihúzzuk a bajból!

Lerobbant, balesetben megsérül járművét biztonságosan leszállítjuk a lehető lerövidebb időn belül, a nap 24 órájában, az év 365 napján számíthat ránk!

További bejegyzéseink

Mire figyeljen, hogy ne tetézze a bajt?

Mire figyeljen, hogy ne tetézze a bajt?

A tank tele van? Nem ad ki gyanús hangokat a motor? Az akkumulátor fel van töltve? Nem túl kopottak a gumiabroncsok? Ezek olyan, alapvető kérdések, amiket minden utazás előtt végig kell zongoráznia a sofőrnek. Az autós utazás nem tartozik azok közé a helyzetek közé,...

Miben tér el az elektromos autók mentése?

Miben tér el az elektromos autók mentése?

Egy autómentő cégnek mindig van dolga, mert az utakon gyakran nagy forgalom tapasztalható. Az autósok ki vannak téve a közlekedési dugók, a türelmetlen sofőrök és az állandó rohanás okozta stressznek. Közlekedés közben nagyon könnyen az árokba csúszva találhatja magát...