Hogyan változnak az autómentés árak?

Autómentés közben gyakran felbukkan az autómentő tréleres vagy darus változata, mert közlekedési baleseteknél általában nélkülözhetetlen a jelenléte.

A közúti balesetek azok közé az esetek közé tartoznak, amik rendszeresen bekövetkeznek és többnyire valamilyen járműkárral járnak együtt. Minden évszakban és napszakban lehet számítani a kisebb vagy nagyobb balesetek kialakulására, ami akár darus autómentéssel is végződhet.

Darus vagy tréleres mentésre van szüksége a járműnek?

A tréleres mentéssel találkozni a leggyakrabban az utak mentén, városban és terepen. A jármű felszereltsége lehetővé teszi, hogy az autókat egymás után felsorakoztassák és elszállítsák a szerelő műhelybe. Amennyiben a helyszínen nem lehet javítani a hibát, például akkumulátort cserélni, a mozgásképtelen járművet fel kell pakolni a trélerre.

A darus autómentés már egy magasabb szintet jelent, mind szakmai szempontból, mind pedig árban. Abban az esetben van szükség az emeléssel is járó autómentésre, ha a járműhöz nehezen lehet csak hozzáférni. Jellemzően a baleseteknél hívnak darus járművet, de egy szimpla kiemeléshez is szükség lehet rá.

Autómentés ár

Milyen árakra számíthat az ügyfél, ha autómentőt hív?

Az autómentés árát minden megrendelő szeretné tudni pontosan, hiszen nem mindegy, hogy egy szolgáltatásért mennyit kell fizetnie valakinek. Az egyes szolgáltatások árban eltérőek, ahogyan az is, hogy az ügyfél mennyire elégedett az igénybe vett szakmai segítséggel.

A darus autómentés ára és a tréleres mentésért megjelölt összeg is különbözőek, mert másféle járművel és eszközökkel történik a mentés. A bajba jutott ügyfélnek csak egy telefonhívásába kerül tájékozódni, mert a röviden felvázolt szituáció alapján meg lehet mondani, hogy pontosan milyen mentésre van szükség.

Előfordulhat, hogy a helyszínre érve derül ki, hogy az autómentéshez milyen módszer lesz igazán célravezető. A jármű helyzete és állapota, akár az időjárási körülmények is befolyásolhatják azt, hogy milyen módon tudják elvégezni a mentést a kiérkező szakemberek.

Mi befolyásolja még az árakat?

További tényezők is alakítják az árakat. Sajnos autómentésre tervezett járműtől függetlenül drága lehet a szolgáltatás, ha hétvégén vagy ünnepnapon akad el az autós. Ilyenkor bizony a legtöbb helyen felárat számolnak a segítségért. A vidéken szerencsétlenül járt autós szintén magasabb díjakkal számolhat, ha az autómentő  a városból érkezik menteni.

A nehezített hozzáférés is több munkával, idővel és ezzel összességében magasabb költségekkel jár együtt. Könnyen előfordulhat, hogy több szakemberre és többféle eszközre van szükség a helyszínen a mentéshez és ennek költségeit az ügyfélnek kell megfizetni.

Hozzá kell tenni, hogy a közelmúltban bekövetkezett áremelkedés egyetlen területet sem kímélt, ezért a pár éve még szolidabb árak mára változtak. A szolgáltatók is drágább üzemanyaggal dolgoznak, valamint gondoskodniuk kell a jármű biztosításra is.

Autómentés ár

Mi segítünk, ha elakadt az autója!

Azt javasoljuk, hogy előzetesen tájékozódjon egy cég honlapján arról, milyen általános árakkal dolgoznak és akkor nem érhetik nagy meglepetések. A mi csapatunk sokat látott autómentő kollégákból áll, akik a jól felszerelt és karbantartott gépparkunkat használva képesek felülkerekedni a reménytelennek látszó helyzeteken is felülkerekedni.

Hívjon minket bizalommal autómentéshez, ha azt szeretné, hogy a balesetből minél előbb kikerüljön és a járművét eljuttassa autószerelő műhelybe! A csapatunk elérhetőségeit megtalálja honlapunkon, itt tájékozódni is tud a részletekkel kapcsolatban.

A nyári hónapok a legtöbb ember számára a vakációról, a kikapcsolódásról szólnak. A jó idő senkit nem tart otthon, sokan már jó előre megtervezik az utazásaikat, belföldre vagy éppen külföldre. Az autó nemcsak a hétköznapokban vonzó közlekedési eszköz, hanem a hosszabb utazásokhoz is.

Külföldi nyaraláshoz is sokan pakolnak be a csomagtartóba és indulnak el négy keréken. Az autó önállóságot, szabadságot és kényelmet tud nyújtani, ellentétben a kiszámíthatatlan és zsúfolt tömegközlekedéssel. 

Minden út előtt alapos ellenőrzésnek, karbantartásnak kell alávetni az autót, minden felszerelést hiánytalanul bepakolni, ha nem szeretné az autós, hogy kellemetlen fordulatokkal szembesüljön.

Mik a gyakori autós hibák az utakon?

A statisztikák adatai hűen tükrözik azokat a meghibásodásokat, amikkel a leggyakrabban találkoznak a szerelők és az autómentők. Érdemes egy pillantást vetni a listára, mert segít megelőzni a hirtelen lerobbanást. Tegyen meg mindent azért, hogy a várva várt nyaralás ne dőljön dugába egy hanyagság vagy figyelmetlenség miatt!

  1. A toplistás helyet egyértelműen az akkumulátor lemerülése jelenti, ha lerobbanásról van szó. Ez az alkatrész nem reagál túl jól a szélsőséges hőmérséklet ingadozásra, ezért télen és nyáron is veszíthet az eredeti teljesítményéből, gyorsabban lemerülhet.
  2. A motorral is gyakran adódnak problémák, ami hirtelen leállásban nyilvánulhat meg. Előfordulhat, hogy nem kielégítően működik a hűtőrendszer, ez pedig gyorsan túlmelegedést okozhat a tartós nyári hőségben.
  3. A gumiabroncsok defektje szinte minden autóst meglepte már, legalább egyszer. A túlságosan elkopott gumi megadhatja magát, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen csak ráfut valami kellően élesre az országúton és máris kész a baj.
  4. Bagatell hibának tűnhet, de az üzemanyaghiány, mint az elakadás kiváltó oka, gyakrabban megtörténik, mint gondolná.
Autómentés, autószállítás

Előzze meg a balesetet!

Sok mindenre igaz, így az autózásra is, hogy a megelőzéssel rengeteg kellemetlenségtől tudja megóvni magát az ember. Az autó vontatás borsos árát nem kell hozzá írnia a nyaralás költségeihez, ha már indulás előtt időt szán arra, hogy a járművet feltöltse, karbantartsa.

Az akkumulátort és az autó elektronikáját, fékrendszerét, motorját, abroncsait is alaposan ellenőrizze le! Talán túlzásnak tűnhet, de mindenképpen jó befektetés autószervizben, szerelőre bízni az alapos ellenőrzést és karbantartást. Az autószerelő még időben kiszúrhat egy addig rejtve maradt kuplung, kipufogó vagy fékhibát.

Autómentés minden autósnak

Maga az autós is sokat tehet azért, hogy a járművet ne kelljen az autómentő gondjaira bízni az eltervezett nyaralás kellős közepén. Az autó többnyire jelzi, ha valami probléma adódott és egyes alkatrészek nem úgy működnek, ahogyan az megszokott lenne tőlük. A szokatlan zajok, az addig nem tapasztalt szagok egyértelműen arra utalnak, hogy ellenőrzésre van szüksége az autónak.

Az autó jó műszaki állapota önmagában még nem garancia arra, hogy nem történik semmilyen vészhelyzet út közben. A folyadékok, kenőanyagok szintjének mindig az ajánlott adatokhoz kell igazodnia. Különösen ügyelni kell az üzemanyagra, hiszen mindig adódhat egy váratlan kitérő, amit már nem tud a maradék üzemanyag támogatni.

A csapatunk vállalja a bajba jutott járművekhez kapcsolódóan az autószállítást, vontatást, ha pedig szükséges, akkor a kiemelést is. Forduljon hozzánk bizalommal, ha tájékozódni szeretne, hívjon minket, ha elakadt valamilyen okból az autója és autószerelő műhelybe kell eljuttatni!

Autómentés, autószállítás

Hívjon minket, mi kihúzzuk a bajból!

Lerobbant, balesetben megsérül járművét biztonságosan leszállítjuk a lehető lerövidebb időn belül, a nap 24 órájában, az év 365 napján számíthat ránk!

További bejegyzéseink

Mire figyeljen, hogy ne tetézze a bajt?

Mire figyeljen, hogy ne tetézze a bajt?

A tank tele van? Nem ad ki gyanús hangokat a motor? Az akkumulátor fel van töltve? Nem túl kopottak a gumiabroncsok? Ezek olyan, alapvető kérdések, amiket minden utazás előtt végig kell zongoráznia a sofőrnek. Az autós utazás nem tartozik azok közé a helyzetek közé,...

Miben tér el az elektromos autók mentése?

Miben tér el az elektromos autók mentése?

Egy autómentő cégnek mindig van dolga, mert az utakon gyakran nagy forgalom tapasztalható. Az autósok ki vannak téve a közlekedési dugók, a türelmetlen sofőrök és az állandó rohanás okozta stressznek. Közlekedés közben nagyon könnyen az árokba csúszva találhatja magát...