Mit és mennyiért vállal az autómentő?
Út közben lerobbanni minden autós egyik rémálma, ezt már csak a baleset tudja felülmúlni. Szinte lehetetlen elkerülni, hogy soha, semmi ne történjen autózás közben. A nagy számok törvénye alapján, előbb vagy utóbb bele fog futni autósként egy defektbe, hirtelen akkumulátor lemerülésbe vagy egy csúszós út miatti koccanásba.
A mobilitását vesztett autó utasai természetesen szeretnék tudni, hogy mennyi időbe fog telni, meddig kiszabadulhatnak a helyzet fogáságából, de persze az sem mellékes, hogy maga az autómentés szolgáltatása milyen összegbe fog kerülni.
Az autómentés ára és lehetőségei
Az út mentén leragadt járművet csak kevés esetben lehet ott, a helyszínen megjavítani vagy olyan állapotba hozni, amitől el lehet indulni vele ismét. A helyszíni, autómentős javításnak egyébként is megvannak a maga korlátai, mert az érvényben lévő előírások szerint a segélyszolgáltatást végző csapatok nem tarthatnak maguknál olyan felszerelést, illetve alkatrészt, amivel el lehet végezni egy komolyabb javítási munkálatot.
Amellett, hogy a helyszíni szerelésre, alkatrészcserére nincs igazán lehetőség, bizonyos hibák miatt a járművek egyébként is mozdíthatatlanná válnak. Az utóbbi ok miatt pedig szükség van az autómentő járművek munkájára.
Milyen okok miatt lehet egy autó teljesen helyhez kötött? Amikor az elektronikus kéziféket nem lehet kioldani, az autót részben vagy szinte teljesen összetörte egy baleset, bizonyos sérülés miatt nem tud gurulni az autó vagy éppen valamelyik fokozatban maradt az automata váltó, szállításra lesz szükség.
Az autómentésnek, az adott szituáció alapján határozzák meg az árát a szakemberek. Minden cégnek megvannak a maga fix árai, illetve az aktuális árfekvése, de jó tudni, hogy a számlán szereplő végső összeg többnyire egyedi. Mit jelent ez?
Az árak alakulása
Az autómentés árak véglegesítéséhez a szakembereknek ismerniük kell minden részletet és azt is látniuk kell, hogy mivel van dolguk a helyszínen. A szituáció felmérése az első lépés az árak meghatározásában. Tervet kell készíteni az autómentésről, megjelölni, hogy milyen eszközökre, gépekre lesz szükség ahhoz, hogy a járművet kimentsék és elszállítsák.
Egyértelműen nem mindegy a költségek szempontjából, hogy milyen felszerelést kell a helyszínen alkalmazni és mennyi időbe telik a teljes autómentés. A kiérkezett szakemberek nehezen megközelíthető járművel, instabil terepen vagy rossz látási viszonyok között, problémás időjárás közepette sokkal több fáradtsággal, idővel és kockázattal kell, hogy dolgozzanak.
Nem mindegy, hogy vontatni kell a járművet, daruval mozgatni, trailerrel szállítani vagy be is kell bikázni, esetleg üzemanyagot pótolni. Szintén szerepet játszik a végleges ár alakításában az autómentő által megtett távolság, illetve emelheti az árat a napszak és a hétvégi időpont, valamint az ünnepnap is.
Ha nem megy az autó, segít az autómentő!
Amikor az autós azt tapasztalja a volán mögött ülve, hogy a járműve végleg megadta magát, jól jön egy olyan telefonszám, ami kéznél van. Egy megbízható szolgáltatás ilyenkor valóságos életmentés, mert azonnali megoldást jelent.
A mi csapatunk nem húzza az időt, hanem a hívást követően elindul a megjelölt helyszínre, hogy lebonyolítsa a mentést. Garantáljuk, hogy minden esetben korrekt árakkal dolgozunk és az ügyfeleink mindegyikét kiemeltként kezeljük a munkánk során. A darus autómentés árakról nyugodtan tájékozódjon, mielőtt hívna minket.
Amennyiben szüksége van a felkészült kollégáink közreműködésére és a tökéletesen felszerelt gépparkunkban található autómentőink egyikére, csak telefonáljon nekünk a megadott telefonszámon!